Ha felszáll a köd...

A sötét égbolton napsugarak fényében tündöklik a Vénusz. Mintha a Mindenség egy játékos óriása fehér felhőkből gyúrt labdát hajított volna a csillagok milliárdjai közé, száll, repül a könnyű gombolyag, járja az Utat, melynek kezdetét és végét öröktől való törvények jelölték ki. Repül a labda, felragyogó fénye hajnalt vagy alkonyt hirdet a Föld emberének. Néha közel jön hozzánk, ránk csillan mosolyogva, azután továbbsuhan és ismét eltűnik a végtelen messzeségben. Mi lehet a Vénusz felhői mögött? Mit takar a sűrű köd, mely testvérbolygónk titkát rejtegeti? Megszületett-e már ott is a diadalmas éle, vagy örök csend honol még a halott tájakon? Nem tudjuk. Hiába kutatnak a csillagászok égnek szegezett távcsövei egyetlen áruló parányi rést a fátyolon, az ember fürkésző szeme elől mindent eltakar a köd…